
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Megszokott és természetes dolog, hogy megoszlanak a vélemények az iskolakezdéssel kapcsolatban, és teljesen másként tekintenek a témára a szülők és a gyerekek.
Míg rengeteg tanulónak a legrosszabb rémálmaiban dereng fel a szeptember 1-je, addig néhány társuk már alig várja, hogy véget érjen a nyári pihenő, és újra találkozhassanak barátaikkal, tanáraikkal.
A szülőknél valamivel egyhangúbb általában a vélekedés a tanévkezdést illetően. Sokaknak nem kis nehézséget okoz megoldani a kisebb gyerekek elhelyezését a valamivel több mint kéthónapos szünet alatt, így nem csoda, ha a felnőttek zöme már legszívesebben túllenne az évnyitón is, hiszen nagy teher kerül le ilyenkor a vállukról.

A fotó illusztráció: MTI/Vasvári Tamás
Az iskolakezdés ugyanakkor messze nem szeptember 1-jével kerül terítékre, hiszen a legtöbb családban már másról sem szólnak augusztus utolsó napjai, hetei. Az iskolatáska, a füzetek és az egyéb tanszerek beszerzése már egy ideje bizonyára fejtörést okoz szülőknek, illetve gyerekeknek egyaránt, és természetesen az átlagosnál sokkal nagyobb kihívás elé vannak állítva azok a diákok, akik most kezdik meg általános vagy középiskolai tanulmányaikat.
A Tények.hu most arra kíváncsi, mennyi szülő várja már valóban az iskolakezdést, mennyien nem lelkesednek érte, és hányan vannak azok, akiket abszolút hidegen hagy.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát