Ön kiutazna az űrbe? Most szavazhat!

Elképesztő népszerűség és érdeklődés övezi a világmindenséget.

Az elmúlt napok űr-történései tartják lázban a világot. Kapu Tibor és társai kilövését és sikeres dokkolását az egész emberiség nyomon követte.

Sőt, mi több, számtalan kíváncsiskodó játszott el a gondolattal, mi lenne, ha az űrkutatók helyében lennének. Bevállalnák, vagy sem?

Jelenleg az űrturizmus hajnalán vagyunk, azonban a szakemberek egyre több törekvést tesznek annak érdekében, hogy a misztikus kozmosz hétköznapi emberek által is látogatható legyen.

Most a cikk végén szavazhat arról, kiruccanna-e a Nemzetközi Űrállomásra.

A csillagok varázslatos világa máig vonzza az embereket, főleg, amióta el tudunk oda jutni.

1969-ben százmilliókat szegezett a televíziók elé az első holdraszállás, és várhatóan még többeket fog majd a „marsraszállás”. A páratlan expedícióra Elon Musk korábbi nyilatkozatai szerint leghamarabb várhatóan 2029-ben kerülhet sor.

Azonban addig még számos kutatás, vizsgálat, fejlesztés és felkészülés szükséges a Földön és az űrben egyaránt.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2025. június 28. 07:57
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family