
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
Egyetlen hét van már csak hátra december 24-éig, így egyre időszerűbbé válik a kérdés, hogy ki hol, mivel és kivel tölti a karácsonyt, illetve annak előestéjét. Vannak, akik már hetek óta egyértelmű választ tudnak adni erre, míg másoknál még bizonytalanság van a pontos részletek körül.
A legtöbb családban hagyományosan szenteste együtt vacsorázik a család, majd – főként, ha gyerekek is vannak a társaságban – megajándékozzák egymást a hozzátartozók.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az élet azonban könnyedén átírhatja ezt az ideális forgatókönyvet, hiszen rengetegen vannak, akiknek, piros betűs napok ide vagy oda, a munkája nélkülözhetetlen, ezért kénytelenek dolgozni, míg mások az otthon békéjét élvezhetik.
Sajnos sokaknak, bár otthon vannak, egyedül kell tölteniük a karácsonyt különböző okokból, de akadnak olyanok is, akik szándékosan lépnek meg a rokonság elől jó messzire, és inkább a háborítatlan pihenést részesítik előnyben.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint