
Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos
Oszvald Marika a csütörtök reggeli Mokkacino vendége volt, ahol kétéves unokájáról, Vincéről és a vele való kapcsolatáról mesélt a nézőknek.
A művésznő kiemelte, hogy nagyon figyel a kicsire, ráhangolódik az ő kis lelkivilágára. Így nagyon könnyen szót tud vele érteni.
Nagyon jól tudok vele kommunikálni, intelligensnek látom, érzékenynek és figyelmesnek. Mindent utánoz…a kézügyességét, a labdaérzékét is nagyon jónak látom
- mesélte a büszke nagymama, majd hozzátette, hogy unokája már beszél, sőt, mondatokban fejezi ki magát.
Az empatikus készség az mindig bennem volt már fiatalon is, azért is lettem színésznő végülis
- osztotta meg gondolatait Orosz Barbaba műsorvezetővel, akinek azt is elárulta, hogy annak idején ő korántsem volt olyan tudatos anya, mint a lánya.
Sokszor is hangoztatja, hogy Krisztina szinte saját magát nevelte fel, mert annyira tudta mi a helyes, mi a helytelen.
Unokája, Vince is előnnyel indul az életben, ugyanis a nagypapájától kapott egy olasz apartmant, amit majd kiadhat. Így felnőttkora elejére kialakulhat egy biztonságos anyagi háttere.
Emellett azonban rendkívül fontosnak tartják, hogy a verseny-és küzdőszellem kialakuljon Vincében már kiskorában, ezáltal könnyebben tud majd érvényesülni az életben.

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?