
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kanizsai-Silka Ágnes a péntek reggeli Mokka vendége volt, és a nyári öltözködési szokásokról és szabályokról beszélgetett a műsorvezetőkkel.
Úgy véli, hogy sokan nem az adott helynek megfelelően öltöznek fel, hanem már oda, ahová tartanak.
Így számos bakit elkövetnek, hiszen egy hotel reggelizőjében nem állja meg a helyét egy rövidnadrág alól kikandikáló bikini, strandpapuccsal fűszerezve.
Így van ez az ebéddel is, a vacsorának pedig igencsak meg kell adni a módját. Ott aztán nem lehet sem alul-, sem pedig túlöltözni.
Ágnes külön kitért a férfiak és a nők etikettjére is, ráadásul még a műsorvezetők szokásait is górcső alá vette.
Hangsúlyozta, hogy a legtöbb szálláshelyen már köntös is jár a vendégeknek, amit előszeretettel viselnek. A szakértő szerint azonban csupán a szobában ajánlatos a hordása. Nem illik megjelenni benne a hotel lobbijában, sőt, még csak átvonulni sem szabad rajta.
Ilyenkor érdemes nyári ruhákban, melyek egyszerre lazák és mutatósak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát