
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki tavaly ősszel közös italozást követően többször nyakon szúrta gyermekkori barátját, aki ettől a helyszínen életét vesztette – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
A két 45 éves férfi általános iskolás koruk óta ismerték egymást, felnőttként pedig nem csak barátok, hanem munkatársak is voltak. A sértett 2022. november 29-én ment át barátjához azért, hogy aláírassa vele munkahelyük jelenléti ívét, közben pedig kérte, hogy kínálja meg pálinkával.Egy liter tömény alkohol elfogyasztása után, súlyosan ittas állapotban a két férfi valamin összeveszett, dulakodni és lökdösődni kezdtek. Az erőteljesebb testfelépítésű vádlott többször megütötte barátját, majd az elfajult vita miatt a vádlott felesége és gyereke elhagyták a lakást, és rendőri segítséget is hívtak.
Miután a család távozott, az ittassága miatt mozgásképtelen férfit cimborája tovább bántalmazta, a száját befogta és még többször megütötte. Ezután egy zsebkést is magához vett, amivel többször nyakon szúrta, míg végül gyermekkori barátja a fotelben elvérzett és életét vesztette. A másik férfi ezután lefeküdt aludni a hálószobában.
A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje a letartóztatásban lévő vádlottat, és állapítsa meg, hogy legkorábban 26 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi