Novák Katalin: továbbra is fontos a külső határok védelme

A koronavírus okozta járvány végének közeledtével továbbra is fontos feladat az európai külső határok védelme és a belsők átjárhatóvá tétele, hogy a kontinensen ismét megvalósulhasson a szabad mozgás - jelentette ki Novák Katalin Fidesz-alelnök csütörtökön a röszkei tranzitzóna közelében.

A Santiago Abascallal, a spanyol VOX párt elnökével tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin kiemelte: Spanyolországban is van egy markáns migrációellenes hang, ez pedig a VOX; tagjai a migrációval szemben határozottan fellépnek, és azt mondják, "meg kell védeni a külső határokat, hiszen ez tudja garantálni mindannyiunk biztonságát". Mint mondta, az Európai Unió külső határánál, Röszkénél a koronavírus-járvány lecsengésével a migrációs nyomás újbóli erősödésére számítanak. Ennek már láthatóak is a jelei, hiszen folyamatosan növekszik, az utóbbi időszakban megháromszorozódott az illegális határátlépések száma.

A magyar kormány a jövőben is meg fogja védeni az ország határait

Novák Katalin szerint "a napi szintű valóság tehát az, hogy egyre többen próbálnak meg bejönni Magyarországra, miközben ehhez nem lenne joguk".
A magyar kormány a jövőben is meg fogja védeni az ország határait, hiszen még nagyobb vonzerőt jelent majd a magas átoltottság, illetve a migránsoknak bizakodásra adhat okot, hogy Magyarországon beoltják őket, tehát ilyen értelemben az egészségüket is még inkább védve érezhetik - hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Kitért arra is: Santiago Abascal pártelnökként látogatott Magyarországra, hiszen a Fidesz számára fontos, hogy legyen Európában olyan erős jobboldali szövetség, amely képes a valódi jobboldali értékek mellett kiállni, ezeket képviselni, és megszólítani azokat a választókat, akik ezeket a keresztény konzervatív értékeket nemcsak maguk, hanem Európa jövője szempontjából is fontosnak tartják. Ez közös célkitűzés a spanyol VOX párttal - tette hozzá.

A FIDESZ nemet mond a tömeges bevándorlásra

Nyomatékosította: a Fidesz az erős családokban és nemzetállamokban hisz, a biztonságos határokban, a szuverenitásban és az egymás iránti tiszteletben. Nemet mondanak viszont a tömeges bevándorlásra, az antiszemitizmusra, a birodalmi törekvésekre és a hegemóniára - sorolta.
Novák Katalin kiemelte: alapvetően abban hisznek, hogy Európa akkor lesz igazán gazdag, ha az erős nemzetállamok szuverén módon tudnak együttműködni egymással. Ebben is egyetértenek Santiago Abascallal és a VOX-szal, ezért bíznak abban, hogy az együttműködésük európai szinten is gyümölcsöző lesz.

Magyarország ellenállása példaértékű

A Fidesz alelnöke elmondta: a déli határon azt mutatták meg a spanyol párt vezetőjének és munkatársainak, hogy milyen hatékonysággal tudják Magyarországon megvédeni az ország és Európa külső határait. A kormánynak ugyanis "elemi érdeke, hogy biztonságot tudjon nyújtani országa állampolgárainak, és ezt fogják tenni a jövőben is". Santiago Abascal úgy fogalmazott: olyan pártokkal való együttműködés a céljuk, amelyek egyetértenek abban, hogy "a határok megvédése a jövőnk szempontjából a legfontosabb". Magyarország ellenállása a szuverenitását kikezdő brüsszeli törekvésekkel szemben példaértékű, amivel a VOX egyetért, és szeretné ezt Spanyolországban is elérni - hangsúlyozta. Mint mondta, Spanyolországnak tengeri határai vannak, illetve a magyarnál is magasabb kerítések védik az országot, de az illegális migráció visszaszorításához "hiányzott a kellő akarat". A pártelnök emlékeztetett: csak a múlt héten egy 80 ezres várost egy nap alatt egy 10 ezer bevándorlóból álló hullám ért el, aminek következtében az emberek nem akartak kimenni az utcára, illetve gyermekeiket iskolába vinni.

A gyenge intézkedések meghívást jelentettek a migránsok számára

Santiago Abascal szerint ez mind a brüsszeli politikának is köszönhető, amelyet a spanyol kormány is elfogadott. A "gyengébb intézkedések" gyakorlatilag meghívást jelentettek a migránsok számára - tette hozzá. "Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk a magyaroktól, mert bár alacsonyabb kerítéseik vannak, de nagyobb akarattal védik meg az illegális bevándorlóktól, illetve a csempészmaffiától magukat" - hangoztatta a spanyol politikus, ellenzéki parlamenti képviselő.

 

MTI/címlapfotó: facebook.com/csaladesifjusag

2021. május 27. 15:24
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtj...
family
Ki fizeti a számlát?
Egyetlen nap alatt megbénult a közlekedés, vonatok álltak, repülőgépek tértek ki, utcák váltak járhatatlanná – és ke...
family
Elszabadult a pokol, ez maradt utána
Nem hittünk a szemünknek… Egy pillanat alatt megváltozott minden. Volt, aki sokkos állapotban hívta a szeretteit, má...
family
Magyar eszközként tekint az áldozatokra
Statisztának használják a bicskei gyermekotthon lakóit Magyar Péterék - ezzel kapcsolatosan írt nyílt levelet az egy...
"Hülyét csinált magából Magyar Péter"
Politikai haszonszerzésre próbálta felhasználni a hétfői vihart Magyar Péter. A Tisza Párt politikusa a Facebook-on ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.