Nőnek öltözve lépett színpadra a népszerű magyar énekes, a közönség így reagált a produkcióra

Szerette volna, ha a szoknyája nem vonja el a figyelmet másról.

Tapsvihar tört ki a TV2 stúdiójában, amikor Puskás Peti Dorothyként kápráztatta el a nézőket és a zsűrit a Sztárban Sztár All Stars hétvégi adásában. Az énekes a csütörtöki Mokkában elárulta, titkon kicsit reménykedett is benne, hogy nem jut tovább azonnal, ugyanis érezte a próbák során, hogy annyira jó produkciót készítettek elő, amit kár lenne nem színpadra vinni.

A zenész szerint sikerült levetkőznie azt a görcsösséget, amit annak idején, mikor először szerepelt a showban, még nem tudott. Szeretett volna egy női karaktert úgy megformálni, hogy közben nem csinál belőle viccet, és nem azon nevet mindenki, hogy férfiként szoknyában énekel. Úgy érzi, sikerült a helyén kezelnie feladatot, és nem csupán kiparodizálta Dorothyt.

Puskás Peti kegyetlenségként élte meg, hogy már a Sztárban Sztár All Stars legelején több nagyon tehetséges előadónak, köztük a feleségének is búcsúznia kellett.

Az énekesnek a következő alkalommal Prince bőrébe kell bújnia, ami meglátása szerint az eddigi legnehezebb próbatételnek ígérkezik.

2024. szeptember 19. 12:27
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family