
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
Benedikt Károly ingatlanszakértő a kedd reggeli Mokka vendége volt, ahol a lakáspiaci trendekről beszélgetett a műsorvezetőkkel.
A tavalyi évben azért volt némi árcsökkenés és stagnáló ingatlanárakkal találkozhattunk országosan, de még egyes kerületekben - a fővárosban is voltak olyan kerületek - ahol emelkedtek az árak
- mondta a szakember.
Budapesten viszont most már hat olyan kerület is van, ahol egymillió forint feletti négyzetméter árak vannak, míg 2018 környékén először érte el az egymilliós határt az V. kerületi piac.
Budán és Pesten is három kerületben történt növekedés. Ezek az I., a II. és XII., illetve az V., VI. és XIII. kerületek.
Nagyon sokan várják, hogy bezuhannak az ingatlanárak. Az elmúlt 10 évben ezt hiába vártuk...
- hangsúlyozta Károly, aki arra is kitért, hogy az infláció is hatással volt a tranzakciók számára.
Csökkentette. Nagyon sok bizonytalan tényező volt az emberek életében, ami miatt meggondolták és elhalasztották az ingatlan vásárlását
- elmélkedett a szakértő, majd megosztotta, hogy eddig leginkább újépítésű, illetve régebbi, ugyanakkor felújított lakásokat kerestek a vevők.
Károly bizakodóan tekint 2024-re, ugyanis a hitellehetőségek is egyre jobbak és kedvezőbbek lesznek.

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval