
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Az Utahi Egyetem kutatói azt állítják, hogy az embereket olyan helyek és szakmák vonzzák, amelyeknek a kezdőbetűje megegyezik a nevükkel. Ez a nominatív determinizmus. Például akit Dennisnek hívnak, statisztikailag nagyobb valószínűséggel lesz denveri dentist (fogorvos), mint bármi más – számolt be a megdöbbentő tanulmányról csütörtökön a Daily Mail.
Amikor a vezetéknevek a 11. században először megjelentek, gyakran egyszerűen valakinek a karrierjét tükrözték, mint például Baker (pék). A nominatív determinizmus azonban ennél továbbmegy, és azt mondja, hogy az emberek tudat alatt hoznak olyan életdöntéseket, amelyek jobban illeszkednek a nevükhöz.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kutatás végeredménye azt mutatta, hogy a nevek nagyobb arányban kapcsolódtak a karrierekhez, mint ahogy az a véletlen alapján várható lett volna. Ráadásul arra is fény derült, hogy nevünk lakóhelyünkre is hatással van.
Mindez azzal magyarázható, hogy vonzódunk olyan dolgokhoz, amelyek hasonlítanak ránk.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet