
Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet
Török Lívia, az Exatlon harmadik évadának Kihívója augusztusban tartotta lánybúcsúját, majd szeptember elején férjhez is ment szíve választottjához.
"Hétvégén feleségül mentem a világ legfantasztikusabb, legjobb lelkű emberéhez azon a helyen, ahol egymásba szerettünk. Olyan érzés ez, mint egy nagyon romantikus regény utolsó, befejező fejezetét olvasni, ami után a “boldogan éltek míg meg nem haltak” mondat szokott következni. Én remélem így lesz, de az élet legfontosabb része valójában még csak most kezdődik. Azt gondolom, az igazán izgalmas fejezetek, és a szívet szorongató drámák most következnek, de megfogadtuk, hogy mindig azon leszünk, hogy boldoggá tegyük a másikat és önmagunkat, és hogy nem engedjük majd el egymás kezét. Bízom benned, tisztellek és szeretlek. Köszönöm, hogy a feleséged lehetek” – írta szeptember 7-i posztjában a gyönyörű ara.
Ugyan még csak egy hónap telt el a házasságkötés óta, máris új taggal bővült a családjuk. A kis jövevényt – aki a Zsebike nevet viseli – Instagram-sztorijában mutatta meg követőinek. A rövidke videón az a pillanat látható, ahogyan a büszke "anyuka" a zabálnivaló kiskuytust tanítgatja.

Forrás: Török Lívia Hivatalos Instagram-oldala
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin

Elképesztő kalandra indul Fejes Tamás, autóval vág neki Afrikának

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít