
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
Németh Kristóf a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol tenerifei élményeiről mesélt a nézőknek.
A színész egy hónapig nyaralt a festői szépségű szigeten feleségével és két kisfiával, Leventével és Olivérrel.
Legidősebb gyermeke azonban nem tartott velük. Lóci ugyanis már lassan 17 éves, ráadásul amellett, hogy iskolába jár, a szerelem is rátalált.
Így barátnőjével, tanulással és sportolással töltötte a közel négy hetet, hiszen a tini magyar válogatott junior golfversenyzőként is tevékenykedik.
Kristóf elárulta, hogy a medencézés mellett számos programmal kötötték le a kicsik figyelmét.
Felfedezték az egész szigetet, ám a látványosságok megtekintése mellett ellátogattak egy delfináriumba is, ahol mentett egyedekkel fotózkodhattak.
Sőt, még különböző bulikon is részt vettek, melyek teljesen gyermekbarátként nyújtottak felejthetetlen élményeket az érdeklődőknek.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel