
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Az Ázsia Expressz harmadik évadának győztesei, Halastyák Fanni és szerelme, Szlépka Armand a hétfő reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a hosszú heteken át tartó küzdelemről, a műsor alatt őket ért váratlan fordulatokról és a győzelem ízéről meséltek.
Fanni – művésznevén Nemazalány – számára egy önismertei tréning volt a műsor, ugyanis attól függetlenül, hogy hétvégente koncertezik, a hétköznapokban elszigetelten él az emberektől.
Így nagy kihívás volt számára a versenyben töltött minden egyes nap, de kedvesenyugodt természete és racionalitása átsegítette a nehezebb időszakokon. Fanni ugyanis elmondása szerint egy disszociatív személyiségzavarban szenved, ami gyermekkora óta nehezíti meg életét, ám intelligenciájának köszönhetően kordában tudja tartani.
Így a fizikai terhek mellett sokszor a lelki hullámvölgyekkel is meg kellett küzdeniük, számtalanszor kaptak össze a feladatok alatt. Azonban úgy vélik az Ázsia Expressz megerősítette a szerelmüket, főleg úgy, hogy a kaland indulásakor még csupán 4 hónapja voltak együtt.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek