
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ismét visszatért a nyárias idő, így a következő napokban sok napsütésre és 25 fok feletti hőmérsékletre is számíthatunk.
Németh Lajos és a Mokka riportere, Csehy András a balatonfűzfői strandról jelentkeztek be, ahol szalmakalapban és napszemüvegben rúgták egymásnak a bőrt.
Mivel a reggelek még hűvösek, pár passzolással melegítettek.
Ezt a TV2 munkatársa is megerősítette, aki már az élő adás elején Lajos „szemére hányta” a kánikula elmaradását.
Nem vagyok megelégedve ezzel a felvezetéssel
– adott hangot viccesen a véleményének a meteorológus.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban ugyan már megérkezett hazánkba a meleg, a nagy szél azonban becsapta a hőérzetünket.
A következő napokat viszont gyengébb légmozgás és zavartalan napsütés jellemzi majd, szerdáig pedig még a frontok is elkerülik az országot. A hőmérséklet 25 és 28 fok között alakul.
A hét második felében azonban kisebb lehűlés várható, csupán pár fokkal csökken majd a hőmérséklet.
Az ország néhány pontján záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Fagyosszentekkor azonban fagypont feletti értékeket mutatnak majd a hőmérők az éjszakai órákban, napközben pedig 20 fok körüli hőmérsékletre kell számítanunk.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát