
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Szandi a hétfő reggeli Mokka vendége volt, és gyermekkori álmáról mesélt a tévénézőknek.
Az énekesnő pár évvel ezelőtt, a Csak show és más semmi! című TV2-es sikerműsorban szeretett bele a légtorna művészetébe és azóta sem tudott elszakadni tőle.
Évről évre ugyanis visszatér az életébe a magaslati sportág.
Hol egy-egy felkérésnek tesz eleget, hol pedig saját szenvedélyének hódol.
Lányával, Blankával is szerepeltek már több méter magasságban, most azonban új partnerrel vágott bele régi vágyának megvalósításába.
Régóta dédelgetett álmom, hogy legyen egy légtornás videoklipem. Szerettem volna egy videoklip formájában megörökíteni és hol máshol, mint a Fővárosi Nagycirkuszban, a legcsodálatosabb környezetben, gyönyörű ledfalak, gyönyörű fények között
- mesélte Szandi, aki Frányó Viktor artistával emelkedett a levegőbe.
A produkciójukat azonban nem csupán az énekesnő YouTube-csatornáján tekinthetik meg a nézők, hanem a vasárnapi II. Budapest Légtorna Fesztiválon élőben is megcsodálhatják az érdeklődők.
A veszélyes gyakorlatokat védőháló nélkül viszik véghez, ám a háromgyermekes anyuka legutóbbi klipjében sem volt szívbajos. Ott kitárt karokkal, szár nékül lovagolt.
Ezekre az információkra a Mokka műsorvezetője azonban ösztönösen, ám humorosan reagált.
Nem vagy normális
- mondta Istenes László a szó legjobb értelmében, hozzátéve, hogy maradjon mindig ilyen.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!