
Feszült pillanatok: Stohl András reagált Kiara Lord múltjára
A szem formája nagyban meghatározza, milyen szempilla illik hozzá. Lamanda Kitti szempillastylist mesteroktató a keddi Mokkában úgy fogalmazott, a diákoknak az oktatáson azt tanítják, ez a legfontosabb lépés.
A szakértő szerint négy alapvető szemformát különböztetnek meg: a mandulát, a nagy kereket, a felfelé ívelőt, illetve a lefele görbülőt.
A mandula az, amelyhez minden stílus jól áll, a többi esetében azonban már jóval óvatosabbnak kell lenniük a szakembereknek. Cica, róka, valamint mókus – csak, hogy néhányat említsünk – effektust is tudnak varázsolni, de vigyázni kell, ugyanis nem mindenkinek illik.
A lefelé görbülő szemnél például nem ajánlatos „fox eye-t” építeni, hiszen azzal még szomorúbbá teszik az illető arcát.
Lamanda Kitti elmondása szerint mindig megnézik először a vendégük stílusát, az öltözködését, a hajszínét, hogy a megfelelő összhatás érdekében ahhoz tudják igazítani a szempillát.

Feszült pillanatok: Stohl András reagált Kiara Lord múltjára

Meglepő és érdekes számokat közöltek a téli olimpia megnyitójáról - Fotókkal

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben