
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A vatikáni szolgálatok szerint is világszínvonalúan vezényelték le Ferenc pápa védelmét a Terrorelhárítási Központ munkatársai, holott a Szentatya igencsak megnehezítette a munkájukat, hiszen többször is eltért az előre meghatározott menetrendtől.
A katolikus egyházfőnél nem ez volt az első alkalom, hogy nem törődve a biztonsági kockázattal elvegyült a hívek között. A szakember szerint ez alapvetően jó dolog, hiszen ebből is látni, ha a Szentatya remekül érzi magát látogatása során.
II. János Pál ugyanezt csinálta
– tette hozzá Hajdu János, a TEK főigazgatója a szerdai Mokkában, aki a lengyel pápa személyi testőre is volt.
A pápa az öt legvédettebb személy közé tartozik, ami kettes fokozatú készültséget jelent a TEK számára. Egyes fokozat csak akkor lép életbe, ha konkrét tudomásuk van arról, hogy támadás készül a védett személy ellen.
Ferenc pápa puritán karakteréhez hozzátartozik az a Fiat 500-as is, amellyel egész budapesti látogatása során közlekedett.
Hajdu János szerint egy teljesen szériaautóról beszélünk, amely borzalmas élmény a testőröknek, pláne, ha a Szentatya még le is húzza az ablakot, hogy integethessen. Ez már egy teljesen más biztonsági kockázatot jelent, mivel ellenőrizetlen tömegek mellett halad el a konvoj, ilyenkor a terrorelhárításnak egy lehetősége van, csak a kezeket figyelni.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát