
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A hétfő reggeli Mokka egyik vendége a Sztárban Sztár kilencedik évadának legújabb kiesője, Judy volt. Az énekesnő a műsorban szerzett Sztárban Sztár élményeiről és tapasztalatairól mesélt a TV2 műsorvezetőinek.
Elárulta, hogy magánéletében rendkívül nehéz időszakon megy keresztül, azonban minden karakter megformálásánál igyekezett kihozni magából a maximumot.
A műsor egy kalandokkal teli utazás volt számára, ahol nem csak magát ismerhette meg jobban, hanem versenytársait is. Oláh Ibolyával szoros barátságot is kötött, innentől pedig a Megasztár egykori győztesének szurkol a Groovehouse énekesnője.
Judy kiemelte, hogy már vasárnap reggel érezte kiesése szelét, ugyanis szombaton egyik, a Sztárban Sztárra való felkérése előtt egyeztetett fellépésén volt, amiről reggel 6 órakor ért haza. Keveset tudott pihenni, és még elsőként is lépett színpadra.
Gyermeke is lebetegedett, aki az eddigi adások alatt mindvégig ott volt a stúdióban. Most azonban otthon maradt, így a 11 éves Maja magát okolja anyukája kiesése miatt.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás