
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
A napokban visszatér a kánikula a nyaralók legnagyobb örömére. De talán majd azok is örülnek neki, akik fesztiválozni szeretnének, hiszen szerdán indul a Sziget. A helyszínről a Mokka stúdiójába élő kapcsolásban jelentkezett a TV2 riportere, Holp Rebeka és Németh Lajos. A meteorológus elárulta, mennyire lesz fesztiválbarát az elkövetkező napok időjárása.
Ugyan a mostani látszat egy kicsit csal, hiszen az éjszakai órákban északnyugatról elért bennünket egy nagyon gyenge hidegfront. De kelet-délkelet irányba elvonul, így a nap hátralévő részében jelentősen csökken a felhőzet, napsütéses, mérsékelten meleg lesz a mai nap
- mondta a Sziget első nap időjárása kapcsán Németh Lajos, hozzátéve, hogy ezt követően nagyon gyors felmelegedés kezdődik.
Holnaptól harminc, a hétvégétől a harmincöt fokot is elérheti a legmagasabb hőmérséklet
- figyelmeztetett a meteorológus. A sátrazók figyelmét felhívta, hogy napközben a sátrak is igencsak felhevülnek, ezért a kellő folyadékpótlás elengedhetetlen.
Csapadékra ez elkövetkező egy héten belül nem kell számítani, ami nemcsak a fesztiválozók, hanem az éppen szabadságukat töltők számára is örvendetes.

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre