
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
A Sereg című sorozatból jól ismert Márfi Márk nemcsak színészi, hanem írói tehetségét is megmutatja. Ám az írásra az élet tragédiája késztette, édesanyja fájdalmas történetét írta meg a Lassan című drámájában. A darabot idén márciusban mutatják be a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban, néhai édesanyját Für Anikó személyesíti meg. A különleges mű születéséről, annak személyes háttéréről és magáról a bemutatóról mesélt a színész és Für Anikó a Mokka kedd reggeli adásában.
A színésznek már fiatalon szembe kellett nézni az élet visszafordíthatatlan eseményeinek a láncolatával, amit lelkileg elhordozni és feldolgozni emberpróbáló feladat. Márfi Márk nem azért ragadt tollat, hogy történetükből színpadi mű legyen, hanem terápiás jelleggel. Első formájában szakdolgozatként látott napvilágot, ám meseterei bíztatására előadás lett belőle. Így láthatták a nézők először a Telik – egy óra az életedből című monodrámát, ami már az 55. előadáson is túl van. Ennek a folytatása a Lassan, sőt a harmadik rész is elkészült a Tovább.
Noha a most bemutatásra kerülő mű Márk édesanyjának állít emléket, mégis ez egy anya-fiú beszélgetés, aminek a tanulságait bármilyen más kapcsolatban is lehet értelmezni. A különleges, érzelmekkel teli személyes alkotás főszerepét Für Anikó szinte azonnal elvállalta, mert a mondanivalón túl az fogta meg, ahogyan a színész megírta a történetet.
Lehet ebből tanulni mindenkinek, hogy az életét hogyan szabadítsa fel bizonyos pontokon a nyomás alól. Sokáig valamilyen helyzetben benne lenni, egy szorításban, az élet szorításában, azt nem lehet. Azt a lélek, a test megsínyli
– mondta Für Anikó, aki szakmailag is izgalmas találja darabot.

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó