Négy embert és két kocsit gázolt a vonatvezető Péter, elmesélte a szörnyűségeket

Pontosan emlékszik az arcukra, a tekintetükre és semmihez sem hasonlítható fülsiketítő zajra, csikorgásra, majd a becsapódásra. A szagokat is képtelen kiverni a fejéből, de a látvány, ami a tragikus balesetek után a szeme elé tárul, az a legborzasztóbb, azt lehetetlen kitörölni – ezt mondta az a mozdonyvezető, aki nyolcszor gázolt.

Sajnos a vágány tengelyben ő megállt, szembefordult a mozdonyommal és széttette a kezét és én 120-szal érkeztem...

– idézte fel az egyik szörnyű esetet Molnár Péter.

Már nyolc vasúti balesete volt, 6 gyalogost és 2 autót csapott el vétlen.

Megrázó vallomásában a borzasztó élmények mellett arról is beszélt, hogy hogyan kell a féket berántani ilyen esetekben, mikor kell a vonatkürtöt használni. Mi az első teendő, ha megtörténik az, amit senki sem szeretne átélni.

Péter elárulta, hogy az első gázolása volt a legemlékezetesebb, viszont mindegyik megviselte, mert imádott hivatása ilyenkor - ahogy fogalmaz - megcsalja.

Péter tisztán emlékszik az esetekre, mivel ezek a pillanatok beégnek az emlékezetbe: örökre.

A mozdonyvezető előadásokat is tart gyerekeknek, hogy beszélgessen velük ezekről a nehéz élményekről. Teszi mindezt azért, hogy kollégáinak is a mozdonyvezetés öröme megmaradjon, és hogy a gyerekek és a szüleik is hazaérjenek épségben.

Korábbi tartalmak:

Vonat elé hajtott egy tébolyodott biciklis Fertődnél, nem tudott időben lefékezni a szerelvény - Videó

Megszólalt a MÁV mozdonyvezetője, aki hat embert gázolt el és két kocsival ütközött - videóval

Édesanyjával és kisfiával hajtott a vonat elé egy férfi Tokodon – lesújtó helyszíni fotók készültek

2024. október 06. 14:39
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family