Vonat elé hajtott egy tébolyodott biciklis Fertődnél, nem tudott időben lefékezni a szerelvény - Videó

Centiken múlt a tragédia. Az ügyészség most emelt vádat a nő ellen.

Egy Fertőd környéki településen kerékpározott munkából hazafelé egy nő idén áprilisban. A 39 éves biciklis úgy közlekedett, mintha egyedül lenne a világon: figyelmen kívül hagyta a pirosan villogó fénysorompót, de még azt is, hogy egy vonat nagy sebességgel közeledik az átjáró felé – derül ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.

A bringás láthatóan magasról tett mindenre és mindenkire, kikerülte a félsorompót, majd éppen áttekert a több tonnás szerelvény előtt. Centimétereken múlott, hogy nem az életével fizetett felelőtlenségéért.


A mozdonyvezető dudált, illetve vészfékezett is, de a járat csak több mint 300 méterrel arrébb tudott megállni, vagyis a nőnek hatalmas szerencséje volt. A hirtelen fékezés az utasok testi épségét is veszélyeztette, de szerencsére senki sem sérült meg a fedélzeten lévők közül.

Az eszement bringást a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádolja az ügyészség, tettéért pedig akár három évre is rács mögé kerülhet. Döntést a Soproni Járásbíróság fog hozni.

2024. szeptember 17. 10:26
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family
Országszerte több mint tíz ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A sérültek száma is közel...
family
A színésznő különleges kulturális eseményen lépett fel, ahol első mesterével is találkozott.
Öngyilkosságra, droghasználatra buzdítja a fiatalokat Azahriah - derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hiva...