
Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket
Az Oktatási Hivatal a MÁV-val közösen kisfilmeket készített, céljuk az, hogy megelőzzék a borzalmas baleseteket.
Egy átjáróban gázolták halálra a 16 éves Virágot szeptember 2-án. 3 nappal később szinte hasonló tragédia történt Taktaharkányban, ott nem halt meg 16 éves fiú, de elsodorta őt a vonat, a mentők súlyos állapotban vitték kórházba. Mindkét balesetben az a közös, hogy a fiatalok a telefonjukat nyomkodták, ezért nem vették észre az érkező szerelvényt.
Idén már 90 baleset történt vasúti átjárókban, szinte mind figyelmetlenség miatt. A tragédiák nem csak az áldozat családját viselik meg, hanem a mozdonyvezetőknek is egy életen át tartó traumát okoznak.
Pályafutásom során számos gázolást átéltem, és mindegyiknél azt tapasztaltam, hogy a sietség, illetve abszolút a fegyelmezetlenségnek a számlájára írható fel. Két autót és hat embert ütöttem el. Gyakorlatilag mind a két autónál ugyan az volt, hogy ők nem vették észre a sorompó piros jelzését és így jöttek át előttem
– mondta Molnár Péter mozdonyvezető.
Az Oktatási Hivatal most közlekedésbiztonsági programot indít, kisfilmeket készítettek, amit a diákoknak mutatnak be.
A szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy fülhallgatóval csak alapos körültekintés után keljenek át a vasúti síneken, telefont pedig semmiképpen ne használjanak az átkelés idején.

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait