
Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg
Az MTI-nek küldött tájékoztatóban felidézik: Magyarországon 4 szarvasmarha telepen azonosított a Nébih ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírussal fertőzött állatokat. A hatóság folyamatosan ellenőrzi az állattartó telepeket. Újabb kitörés eddig nem történt, mind a 4 telepen, azok 10 kilométeres körzetében, és országosan is célzott hatósági intézkedések vannak életben. Az állategészségügyi hatóság ugyanakkor nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a megelőzés és a védekezés fontosságára.
A Nébih a már eddig is folyamatosan közzétett napi információk mellett tájékoztató kiadvánnyal segíti az állattartókat, hogy megelőzzék a vírus terjedését és időben felismerjék a betegség tüneteit. Az RSZKF egy rendkívül fertőző betegség, amely a párosujjú patás állatokat - elsősorban a szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, valamint több vadon élő fajt (őz, vaddisznó) - érinti.

Kiemelik: a vírus leggyakrabban közvetlen érintkezéssel - élőállatok közötti fertőzéssel - terjed. A betegség azonban közvetett módon is tovább vihető, például állati termékekkel (kezeletlen nyers tejjel) vagy fertőzött takarmánnyal. Emellett terjesztésében szerepet játszhatnak eszközök, az állatok közelében dolgozó személyek (ruházaton, lábbelin, járművön, állatorvosi eszközökön keresztül) vagy akár a szél is. "Az alábbi tüneteket egyetlen állattartó se hagyja figyelmen kívül, ha akár egy állatán is észleli: étvágytalanság, depresszió, láz, sántaság csökkent tejtermelés, nyáladzás, újszülöttek hirtelen elhullása, hólyagok és sebek (szájon, nyelven, tőgyön, lábvégeken). Juhok és kecskék esetében a tünetek gyakran enyhék, nehezebben észlelhetők" - írták.
Gyanú esetén, amennyiben a fenti tünetek bármelyike jelentkezik az állományban, az állattartó haladéktalanul értesítse az ellátó állatorvost vagy a járási hivatal állategészségügyi osztályát, vagy a hívja a Nébih Zöldszámát +36 80 263 244. Fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden állategészségügyi szabályt és járványvédelmi előírást, így csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen. Minden be- és kihajtó járművet alaposan fertőtlenítsenek, tisztán tartott munkaruhát és lábbelit használjanak az állatok közelében. Az állatgondozáshoz használt eszközöket, gépeket rendszeresen tisztítsák, és ne adják kölcsön más telepre. Ne használjanak más gazdaságból származó takarmányt, almot vagy eszközt - ezek ne kerüljenek be a saját telepre. A telepet megfelelően kerítsék körbe, hogy megakadályozzák a vadon élő állatokkal való érintkezést.
A járvány aktuális helyzetéről, a védekezési lehetőségekről és a hatósági előírásokról naprakész információk a Nébih tematikus aloldalán a portal.nebih.gov.hu/rszkf oldalon olvashatóak.

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget