
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az énekes egy baráti összejövetelen pillantotta meg párját, a 25 éves Evelint és azonnal tudta, ez a nő élete szerelme és vele szeretne családot alapítani. A lánykérés tavaly nyáron meg is történt, ezután pedig a mesebeli esküvőre sem kellett sokat várni, ugyanakkor a pár a média zajától mentesen, szinte teljes titokban kelt egybe.
A Blikk korábbi információi szerint a nagy napnak a Kiscelli Múzeum adott otthont, jelen volt számos ismert ember is, a tökéletes részletekért pedig az ország egyik legjobb esküvőszervezője és 70 fős csapata felelt.
Csabáék pénteken megosztották az első nyilvános fotót életük legboldogabb napjáról, a képről pedig kétségtelenül sugárzik a boldogságuk. Evelin gyönyörű menyasszonyként tündököl férje oldalán, az ifjú pár pedig azt ígérte, hamarosan részletesebben is beszámolnak majd mindenről.
Címlapfotó: Vastag Csaba Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát