
Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
A helyiek már három napja nem látták az idős férfit, ezért tettek bejelentést a kiskőrösi rendőrségen – áll a police.hu pénteki beszámolójában.
Két járőr nyomban a nyugdíjas otthonához ment, ahol azonban akadályba ütköztek.
Két nagy testű kutya ugatva fogadta őket az udvaron, ám az egyenruhások nem rettentek meg. Az állatokat nyugtatva, lépésről lépésre kerültek beljebb, végül a házba is bejutottak.
Ekkor látták meg a földön fekvő idős férfit, aki bár nem mozgott, életjelet adott. Hiába kérdezték azonban bármiről is, csak érthetetlen hangokat adott ki.
A rendőrök ezért megitatták, aminek köszönhetően rövidesen már képes volt annyit elmondani, hogy 4-5 nappal azelőtt rosszul lett, azóta pedig a földön feküdt.
A 69 éves férfihez kijöttek a mentők is, akik kezelésbe vették, majd kórházba szállították. A mentőápoló elmondása szerint az időben érkező segítség mentette meg az életét.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban


