
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Nyáron sokkal vékonyabb ágyneműt használunk, hogy kellemesebben aludjunk és ne legyen túl melegünk. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy ezt rendszeresen le is kellene cserélnünk az alvási szokásoknak megfelelően.
Többek között az is ide tartozik az, hogy mit viselünk éjszaka. Aki például meztelenül alszik, annak legalább hetente cserélnie kellene az ágyneműt, azaz nem csak a párna- és takaróhuzatot, hanem a párnát és takarót is. Ugyanez vonatkozik azokra, akik erősen izzadnak. Másoknak azonban elegendő kéthetente váltaniuk.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ennek az az oka, hogy ebben az időszakban jobban izzadunk és idővel a baktériumok, az atkák vagy az ágyi poloskák megtelepedhetnek fekhelyünkön.
Ne feledjük, maguk a párnák és a takarók is szennyeződnek a mindennapi használat során és rendszeres mosást vagy tisztítást igényelnek.
Forrás: Bild / myHOMEBOOK

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna