
Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok
Orvosoktól, szülőktől vagy nagyszülőktől bizonyára már mindenki hallotta élete során legalább egyszer a makkegészséges kifejezést, amit alapvetően a köznyelvben a tökéletes egészségügyi állapotra használnak. Pedig, ha jobban belegondolunk, a tölgy- vagy bükkfa termése is lehet férges vagy beteges, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor valójában honnan eredhet a szállóige. A válasz nem olyan egyszerű, hiszen két megközelítés is létezik a szó magyarázatára.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egyik magyarázat szerint a külterjes sertéstartással hozható kapcsolatba, egészen pontosan azzal, amikor még nem takarmányokkal etették az állatokat, hanem kihajtották őket a legelőre, a mezőre vagy az erdőbe. A kulcs ezutóbbiban rejlik, a fák között ugyanis makkokat ettek az állatok, ennek köszönhetően pedig vastag zsírréteget eresztettek. Ez pedig a makkoltatás történelmének legaktívabb időszakában az egészség, a jólét és az életerő jelképe volt, így sokak szerint a makkegészséges kifejezés is innen ered.
Egy másik megközelítés szerint viszont Makk József tűzérezredes nevéhez kötődik, aki az 1848-49-es szabadságharc egyik hőse volt. A harcok során rengeteg csatát vívott meg, a legendák szerint azonban egyszer sem sebesült meg. Huszártársai és csapata éppen ezért elkezdte használni az egészséges, mint a Makk szólást, ami később üdvözlésük, majd a jelszavuk is lett.

Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok

Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra

A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!

Halló Halló, feltűnt egy kis manó - új kalandokkal tér vissza Pumukli

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi

Megmutatta 3,5 hónapos kisfiát a topmodell: ilyen édesen pózol a családi fotókon!

Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”

„Te egy szexi, jó pasi vagy” – Liptai Claudia egyszerűen nem tud betelni Veréb Tomival

Keményen odaszúrt a rajongóinak a Sztárban Sztár énekese: „Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne...”

Életveszélyes fertőzéssel került kórházba a Golden Globe-díjas színésznő

Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár All Starsban

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára