
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
A farsang napjainkban is legismertebb és legkedveltebb étele a farsangi fánk. Számos elkészítési módja ismert, azt azonban kevesen tudják, hogy elnevezése és hagyománya honnan ered.
Régen a farsangi időszak a párkeresés időszaka is volt. A lányok fánkot adtak annak a fiúnak, akit kiszemeltek maguknak, a fiúk pedig fánkocskának becézték kedvesüket.
Ha egy pár együtt tört ketté egy fánkot, szinte biztosan közel volt az esküvőjük, ugyanis a fánk oldalán körbefutó szalaga karikagyűrű jelképének számított.
Egyes források szerint Olaszországból származik az ínyencség, feltételezések szerint Beatrix közvetítésével került be Mátyás király udvarára, de sok érdekes történet kapcsolódik még a fánk megjelenéséhez Európában.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egyik legismertebb szerint Marie Antoinette megszökött egy udvari álarcosbálról és csatlakozott az utcán összegyűlt sokasághoz. Mindeközben megéhezett, így vásárolt egy fánkot az egyik utcai árustól, ami nagyon megízlett neki. Úgy döntött, hogy az őt kísérő lovagnak az egész kosárnyi fánkot meg kell vásárolnia. Annyira megszerette az ízét, hogy a fánkkészítőt az udvarba rendelte és felvette a konyhába. Attól kezdve a királyi lakomák részét képezte ez a finomság.
Ám egy másik hiedelem úgy tartja, hogy Bécsből származik ez az édesség. Mikor Krapfen, a híres neves bécsi pék elhunyt, asszonya vette át a pékség vezetését. A péknére a vendégeknek reggelente rendszeresen hosszú időt kellett várniuk, ennek pedig hangot is adtak. Erre válaszként Krapfenné egy darab kenyértésztát valamelyik vendég fejéhez szeretett volna vágni… Azonban a tészta rossz irányba repült, egyenesen a sistergő olajba esett. Az illata megtetszett a vevőknek, s így a véletlennek köszönhetően megszületett az első fánk.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek