
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Millió tanácsot és véleményt olvashat az ember a különböző internetes felületeken, ha ki szeretné deríteni, milyen gyakran kellene kimosni a farmerét. Szinte mindenki tud mondani egy „tuti tippet”, amivel megőrizhetjük a nadrág színét és alakját, ám rengeteg tévhit kering a köztudatban.
Míg egyesek két-három viselés után már a szennyesbe dobják a farmerüket, addig például az egyik világhírű farmermárka vezérigazgatója évek óta nem mosta a sajátját, és úgy véli, felesleges lenne mosógépbe tenni.
Sokan az orrukra hagyatkoznak a tisztaság megítélésénél. Ezen logika szerint azonban teljesen mindegy, hogy két nap, vagy több hónap telik el két mosás között.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A mérleg egyik serpenyőjében ott van, hogy a baktériumok és gombák túlságosan elszaporodhatnak az adott ruhadarabon, míg a másikban, hogy ha sokáig nem mossuk, kevésbé lesz hajlamos kiszakadni vagy kilyukadni az anyag.
Egy közismert divatmárka stílusszakértőjének viszont, úgy tűnik, sikerült megtalálni az arany középutat, hiszen azt ajánlja, hogy minden tizedik viselés után dobjuk be a mosógépbe a farmerünket.
Fontos azonban, hogy mindig csak hideg, legfeljebb 30 fokos programot állítsunk, hogy megóvjuk a nadrág színét, formáját és minőségét is.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama