
Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához
Mint minden néggyel osztható évszám, az idei évünk is szökőév lesz, ami azt jelenti, hogy egy nappal hosszabb lesz a február. Ennek beiktatása egész egyszerűen azért szükséges, mert az év valóságos hossza, (ha pontosan számítjuk) 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. Ez négy évenként csaknem egy nap eltolódást eredményez, amit a szökőnappal egyenlítenek ki.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mivel szökőévben a február nem 28, hanem 29 napos, így a legtöbben úgy hiszik, február 29. számít szökőnapnak. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a naptárat, láthatjuk, hogy nem egy hóvégi toldaléknapról van szó, hanem 24-e a szökőnap, ami után minden névnap is csúszik egyet. Ennek eredete pedig egészen az ókorig nyúlik vissza: Julius Caesar naptárreformjához köthető. Ő vezette be a 12 hónapos naptárat Kr. e. 46-ban. A római hadvezér mondta ki, hogy „a március kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”, ez pedig február 23-ának számít a mai naptárban. Tehát lényegében a március 23. duplázódik minden szökőévben, vagyis a február 24. négyévente szökőnap.

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán