Napi tény: Ezért üvölt a zene a szórakozóhelyeken

Nem véletlen, mi több, jól ki van ez találva.

Aki életében már legalább egyszer járt valamilyen szórakozóhelyen, megfigyelhette, hogy a rettentő hangos zene miatt kiabálni kell ahhoz, hogy a mellettünk álló megértse, amit mondunk. Ennek oka borzalmasan egyszerű és praktikus: így többet isznak a vendégek. Az elmélet nem csak feltételezés, ugyanis már tudományos kísérletnek köszönhetően is bizonyítást nyert.

Franciaországban néhány tudós elhatározta, utánajár a különös jelenségnek, és egy kocsmában kinéztek maguknak, majd folyamatosan szemmel tartottak negyven férfit, miközben a zene hangerejét fel-le tekergették.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Végül arra az eredményre jutottak, hogy hangos, 88 decibeles zene mellett 31 százalékkal fogyasztottak több sört, mint egy átlagos, azaz 72 decibeles muzsika idején.

Míg normál hangerő mellett átlagosan 2,6 sört hörpintettek fel, egyenként 14 és fél perc alatt, addig, ha „ráadtak egy kis kakaót”, 3,4-re nőtt a kiürített poharak átlaga, és 11 és fél perc is elegendőnek bizonyult egy elfogyasztására.

A kutatók úgy látják, két oka van, hogy több ital fogy ordító nótaszó mellett: egyrészt éberebbé válik tőle az ember, másfelől igencsak megnehezíti a kommunikációt, ezért szócséplés helyett inkább iszunk, a klubok, kocsmák, bárok tulajdonosai pedig csak erre vágynak.

2024. január 16. 15:40
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
Ahogy nő, egyre vörösebb lesz majd a Miskolci Állatkertben született örvös mangábé kölyök bundája, a kicsit most mut...
Már a mentők sem tudták megmenteni.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...