
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Nemzetközi Nőnapra minden év március 8-án kerül sor. Ezt a napot az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszus választotta.
Az első hivatalos nőnap azonban az Egyesült Államokban1909. február 28., vasárnap volt. A mostani időpontja 1914-ben lett március 8. a New York-i textilmunkás nők 1857-es sztrájkjának emlékére.
Ezen a tüntetésen a nők rövidebb munkaidőért, jobb fizetésért, szavazati jogért és a gyerekmunkák eltörléséért szólaltak fel.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Magyarország a nőnapi felhíváshoz 1913-ban csatlakozott először, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott ki a lakosság között.
A következő évben már országszerte rendezvényeket szerveztek.
A Rákosi-korszakbana nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól – szovjet mintára – március 8-án tartották meg.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát