
„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki
A pattogós cukorka minden túlzás nélkül hívható a gyerekek egyik kedvenc édességének. Az apró kristályok szinte tűzijátékként robbannak a szánkban, amint valamilyen nedves közegbe kerül. Igen, pontosan úgy, ahogy a szénsavas üdítőitalok. A robbanó cukorka ugyanis ezekhez az üdítőitalokhoz nagyon szorosan kapcsolódik, William A. Mitchell kémikus 1956-ban kezdett kísérletezni egy olyan cukorka-tablettával, amivel instant üdítőket készíthettünk volna.
Ez nem sikerült, viszont a kísérletezés eredményeképp egy sokkal izgalmasabb dolog született, a ma már jól ismert robbanós cukorka. Még egy apró érdekesség, hogy az 1975-ben indult gyártást 1983-ban leállították, mondván, hogy nincs rá piaci igény, és amúgy is hamar megromlik.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Összetevőit tekintve a pattogós cukorka nagyjából ugyanazt tartalmazza, mint bármelyik másik: cukor, laktóz, kukoricaszirup és aromák. Amitől viszont a különleges robbanását kapja, az nem más, mint a nagynyomású széndioxid. A cukorkához – a pezsgőhöz képest csaknem hétszeres nyomású – „buborékot” adnak, így amikor a szájban nyállal keveredik, a csapdába esett kis buborékok elkezdenek kipattogni. A cukorkában lévő nyomás negyvenszer nagyobb, mint a levegőé, ennek az eredménye a bizsergés és a szabad füllel is jól hallható, erős, pattogó hang, amit még a mellettünk állók is simán meghallanak.

„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó