
Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó
A legtöbben nem szeretnek már ebéd után bíbelődni az étellel, és felszabadítanának némi helyet a konyhában. Kézenfekvő megoldás lenne rögtön bepakolni mindent a hűtőszekrénybe, ha nem lenne elképesztően veszélyes.
Hogy miért nem szabad azonnal hűvösre küldeni a meleg ételt, rendkívül egyszerű oka van. A hűtés lényege ugyanis, hogy megóvjuk a maradékot, vagy az egyéb élelmiszereket a gyors romlástól és a kórokozóktól, viszont ha melegen tesszük be őket a frigóba, éppen ellenkezően sülhet el a dolog, ami komoly egészségügyi kockázattal járhat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A forró ételek a hűtőben hűlve ugyanis veszítenek tápanyagértékükből, a szalmonella baktérium pedig gyors terjedésnek indulhat. Ám a többi dolog, főként a tejtermékek, a húsok és a tojás is könnyen megromolhat a szétáradó meleg levegőtől.
Ugyanakkor két óránál tovább kint hagyni sem érdemes az ebédet, hiszen ennyi idő alatt a szabad levegőben is megteszik a hatásukat a baktériumok, ezért a langyos ételeket már nyugodtan be lehet tenni a hűtőszekrénybe.

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér

Egy trend, ami sokak szerint kiölheti a vendéglátás igazi varázsát

Szenzációs hír: Forma 1-es istállóhoz került egy fiatal magyar versenyző

Így készülnek a döntőre A Nagy Duett versenyzői - Videók

Emojik a munkahelyen: Segít vagy árthat a szakmaiságnak?

Szívszorító gesztust tettek az Artemis II űrhajósai

Ágynak esett Gombos Edina férje az Ázsia Expressz forgatási helyszínén - Videó

Kiderült Kamilla királyné és I. Károly király boldogságának titka