
Meghalt Chuck Norris
Fontos leszögezni, hogy a téli gumit kimondottan a téli körülmények közötti közlekedésre tervezik. Lágyabb keverékből készül, mint a nyári, vagyis sokkal rugalmasabb, így hideg időben az abroncs nagyobb felületen érintkezik az aszfalttal. Ez elősegíti, hogy az autó ne csússzon meg olyan könnyen, és hogy egy esetleges vészhelyzetben is könnyebb legyen vele megállni.
A gumigyártók úgy készítik a téli abroncsokat, hogy havas, jeges úton jóval rövidebb fékút is elegendő legyen, hogy megálljon a kocsi. A mély és különböző formájuk lamellák szerepe pedig, hogy kiszorítsák a vizet, és segítség a gumi megfelelő tapadását az úton. Gyorsabban elvezetik a vizet az abroncs felületéről, mint a nyári esetében, így értelemszerűen csökkentik az aquaplaning, azaz a felúszás kockázatát.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Bár hasznos, sőt, akár életmentő is lehet egy-egy helyzetben a téli gumi, a szakemberek szerint ez sem örökéletű, és hat évnél idősebb garnitúrával már nem ajánlatos járni, még akkor sem, ha látszólag nincs túlságosan elkopva.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?