
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kevés olyan utasszállító repülőgéppel találkozni manapság, amelyiknek a domináns színe ne a fehér lenne. Egy gép lefestésének költsége több tízmillió forintos tétel, azonban elengedhetetlenül fontos, hogy ne rozsdásodjanak az akár extrém időjárási viszonyoknak is kitett alkatrészek.
Temérdek oka van annak, miért a fehér színre szavaznak a légitársaságok. A gépmadarak állandó napfénynek van kitéve mind a földön, mind a levegőben, ezért kitűnő választás a fehér festés, amely sokkal kevesebb hőt nyel el, mint sötétebb társai.
A fehér festés még a gyakran viszontagságos időjárás ellenére sem tud úgy kifakulni, mint másfélék, ráadásul a gép sérülései is könnyebben észrevehetők rajta, és az sem elhanyagolható szempont, hogy az ára is jóval kedvezőbb, mint a különböző színes festékeknek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A legtöbben nem is gondolnák, hogy még biztonság szempontból is van szerepe a külsőnek. A fehér ugyanis nagy kontrasztot ad az égbolton, amivel a madarak becsapódásának veszélye is jelentős mértékben csökkenthető.
Gyakori elmélet, hogy a repülőgép tömegét is csökkentheti a fehér festék, ám ez tudományos bizonyítást még nem nyert. Valószínűbbnek tűnik, hogy mindenféle festék több száz kilogrammal növeli a szerkezet össztömegét, és nincs számottevő különbség az egyes színek között.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát