
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Köztudott, hogy a macskák akárhonnan, bármilyen magasságból zuhannak le, egészen biztosan a talpukra érkeznek, ami miatt gyakran mondják, hogy kilenc életük van.
A négy lábon járó akrobaták rendkívül rugalmas gerinccel, valamint több csigolyával is rendelkeznek, mint az emberek, ami elképesztően flexibilis mozgást tesz lehetővé számukra. Finoman hangolt egyensúlyérzéküknek hála pedig nagyon gyorsan képesek felismerni esés közben, hogy merre van hozzájuk képest az ég és a föld, így hamar kontrollálni tudják felsőtestüket, amit aztán alsótestük is követ. Ez a kivételes képesség már alig héthetes korukra kifejlődik.

A fotó illusztráció: Tények archív
Kis méretük, könnyű csontszerkezetük és sűrű bundájuk pedig a légellenállást növelve visszafogja a gyorsulást, sőt, a macskák egész testüket igyekeznek szétterpeszteni zuhanás közben, ami szintén a sebesség csökkenését eredményezi.
Ezért lehetséges az, hogy az alacsonyabbról való esés akár még veszélyesebb is lehet a cicák számára, ugyanis kisebb magasságból zuhanva nincs annyi idejük, hogy korrigálják mozgásukat.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama