
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Biztosan mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki beszél álmában. Ha nincs könnyen lehet, hogy ő az.
Vannak, akik csak alkalmanként motyognak, mások, akár minden éjjel„előadást tartanak”.
Az érintettek soha nem beszélnek 30 másodpercnél többet egyszerre, de az megtörténhet, hogy egy éjszaka alatt többször is elkezdenek kommunikálni álmukban.
Szavaik gyakran nem is érthetőek, előfordul, hogy halandzsáznak, ám az is, hogy káromkodnak.
A jelenség azonban leginkább gyermekekre jellemző, ugyanis tanulmányok szerint a 3 és 10 év közötti csemeték csaknem fele beszél alvás közben. A felnőtteknél ez jóval ritkább, csupán 5 százalékukra igaz.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szakértők szerint az alva beszélés családi örökség is lehet – vagyis a gyerekek nagy valószínűséggel beszélnek álmunkban, ha felmenőik is ezt tették.
Azonban ennél komolyabb dolgot is jelezhet, számos betegség, állapot tünete lehet.
Ezek közé tartozik például az alvási apnoé (rendellenes, hosszú légzésszünetek), az alvás közbeni önkéntelen viselkedés is.
Gyakran beszélhetnek álmukban a lázas betegek, a depressziósok, a komoly stressz vagy alváshiány miatt szenvedők, és az alvás közbeni beszédet okozhatja a kábítószer-, alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás is.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát