
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A cukros üdítők, mint például a kóla, már régóta bizonyítottan növelik az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. A szakértők most azonban arra figyelmeztetnek, hogy a népszerű szénsavas italokaz emésztőrendszerben is pusztítást végezhetnek, többek között gyomor és bélrendszeri panaszokat, valamint maradandó szervi károsodást is okozhatnak – írta a Daily Mail.
Ide tartoznak a diétás üdítők is, amelyek annak ellenére, hogy nem tartalmaznak cukrot, túlzott vágyat ébresztenek bennünk az édességek után. A mesterséges édesítőszerek ráadásul hasmenést vagy székrekedést is okozhatnak, mindemellett pedig egy olyan állapotot idézhetnek elő, amely megnehezíti a bél számára a cukrok felszívódását. Ez erős hasmenéshez, kiszáradáshoz és fogyáshoz vezethet.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Továbbá számos márka itala tartalmaz foszforsavat is, melynek célja az élelmiszerek savasságának növelése és a baktériumok, penészgombák szaporodásának megakadályozása. Bár egy bizonyos mennyiségre szükségünk van belőle, túl nagy adagban kiüríti szervezetünkből a kalciumot. Az említett ásványi anyag pedig kulcsfontosságú a csontok és izmok egészségéhez, melynek hiányában hajlamosabbak leszünk a csontritkulás kialakulására.
Mindemellett kimutatták, hogy akik naponta 1 vagy több cukros üdítőt fogyaszttottak, azok 85 százalékánál nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak májrákot.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás