
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A hűvösebb időkben elöntik a buszokat, az üzleteket és még a munkahelyeket is a megfázott betegek, akik rendszerint azzal védekeznek, hogy „csak egy kicsit meghűltek a minap”, így már nem is kell tartani az esetleges fertőzéstől. Pedig a megfázással kapcsolatban rengeteg tévhit él az emberekben, ilyen például a kórokozók létezésének tagadása és az alul öltözéssel kapcsolatos kockázatok is.
Szüleink és nagyszüleink gyerekkorunkban számtalanszor elmondták, hogy öltözzünk fel, nehogy megfázzunk. A hidegtől önmagában márpedig senki nem tud megfázni, mert a betegséget ilyenkor nem közvetlenül az okozza, hogy hűvösebb levegő éri a testünket. Ez ugyanis sokkal inkább a felszíni immunvédekezés gyengítéséhez járulhat hozzá, hiszen, ha a szervezet maghőmérséklete csökken, akkor nem tud rendesen működni. Innentől a kórokozók sokkal könnyebben tudnak bejutni a szervezetbe és megtelepedni ott, később pedig heves köhögés és orrfolyás kíséretében egyszerűen az alul öltözöttségünkre fogjuk.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezalapján a másik tévhit is sokkal egyértelműbbnek tűnik, miszerint a megfázást nem saját magunknak okozzuk azzal, hogy egy szál pólóban mentünk ki télen a postáshoz, hanem sokkal inkább vírusos megbetegedéssel állunk szemben. Így akkor sem ajánlott legyinteni erre, ha csak egy kicsit folyik az orrunk, hiszen ezzel ugyanúgy megfertőzhetünk másokat.
Az pedig, hogy a hidegebb időben miért fordulhat elő gyakrabban a megfázás, több dologból adódik. Egyrészt ilyenkor több időt töltünk zárt, kevésbé szellőztetett helyen, sokszor attól sem megijedve, ha sokan vannak egy helyiségben. Emellett a már korábban említett immunrendszer-gyengülés, amire nagyon jó megoldás lehet, ha a szabadban egy kicsit jobban figyelünk a légzéstechnikánkra. Érdemes ilyenkor inkább orron át venni és szájon kifújni a levegőt, hogy kevesebb kórokozó jusson a légutakba.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát