
Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt
Váczi Gergő korábban mintegy 10 évig Taekwondo szerelmese volt, egészen a fekete öves vizsgáig jutott, de a munka világa azonban áldozatokat követel, így inkább egy olyan mozgásformára váltott, amit kedve szerint el tud helyezni mindennapjaiban.
A 46 éves műsorvezető imádja a CrossFit edzéseket, ezért évek óta követi ezt a mozgásformát, legalább heti háromszor keményen gyúr a teremben, a szigorú, edzők által indított szálkásító programnak köszönhetően pedig 3 hónap alatt sokat fogyott és mondhatni jobb formában van, mint valaha. A rendszeres mozgás mellett a program lényege a szigorú étrend betartása volt, ami az elején minden bizonnyal megterhelő, de amint megszokja az ember tökéletesen beépíthető a hétköznapokba.

Fotó: Molnár-Nagy Beáta
A képernyős azt is elárulta, a folyamatos szellemi munka mellett szüksége van arra, hogy fizikailag is lefárassza magát, ebben pedig egy otthoni evezőpad is a segítségére van, amit legalább heti két alkalommal használ.
Váczi Gergő legfőképp reggel szeret edzeni, akad olyan nap, hogy reggel 6-kor már talpon van, ez pedig akkora energialöketet ad neki, hogy a nap további része is boldogan teli lesz számára, ezt az érzést pedig imádja.

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat