
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gyebnár Csekka, az Ázsia Expressz harmadik évadának egykori versenyzője a szerda reggeli Mokka vendége volt, ahol az önelfogadásról és az ünnepekre való hangolódásáról beszélt.
Mérai Kata csapattársa elárulta, hogy rendkívül rögös út vezetett odáig, hogy elfogadja és megszeresse önmagát. Hosszú évekig táncosnő volt, így nem volt problémája azzal, hogy mit eszik és mit nem, ugyanis rendszeresen mozgott.
Azonban mióta abbahagyta ezt a mozgásformát és elkezdett dolgozni, nem jutott annyi ideje a sportolásra. Majd kedvesével babaprojektbe kezdtek, melynek sikertelensége mind lelkileg, mind fizikailag megviselte. Ez nemkívánt súlytöbbletet eredményezett a művésznőnél.
Csekka úgy véli, hogy a józan ész, a humorérzék, az önirónia és kedvese támogatása az, ami segített neki túllendülni lelki eredetű problémáin és közelebb került saját magához.
Az orvosok ételallergiát is diagnosztizáltak a színésznőnél, melyet muszáj figyelembe vennie. Így az étkezését is teljesen megreformálta, életmódot váltott.
Mindezek mellett a sportolásra is időt kellett szakítania, hiszen mentális és fizikai egészsége a tét.
Azt azonban kiemelte, hogy az ünnepek alatt nem fogja sanyargatni magát, a karácsonyi menü sós és édes ízeit egyaránt élvezni fogja. Ez is annak tudható be, hogy pozitív irányt vett az élete és elfogadta, megszerette önmagát.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát