
Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter
A Nagy Duett legutolsó adásában Dér Heni és Győzike Tóth Gabi Átkozott nyár című slágerét vitték színpadra, amelyben Heni jósnőnek öltözött.
Az előadás után azonban az énekesnő szerette volna elmondani, hogy reméli, nem bántotta meg Gabit, hiszen jó szándékúan és szívből adták elő a dalt.
Mielőtt még bármit mondanánk, nagyon bízom benne, hogy Tóth Gabi nem sértődött meg és nem vette magára a produkciót
– vallotta be Heni, ugyanis szerinte Gabi sok mindenen meg szokott sértődni.
Egyáltalán nem célzás volt, hogy én jósasszonyként állok a színpadra, mert ugye ez a sztorihoz tartozott
– mentegetőzött A Nagy Duett versenyzője.
Heni és Győzike produkciója végül elnyerte a nézők tetszését, így továbbjutottak a következő élő showba.

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter