Nagymamája barátnőjétől lopott egy fiatal férfi, modern eszközöket vetett be

A bíróság a napokban hozott ítéletet az ügyben.

Az eset egészen 2022. július 7-ig nyúlik vissza, amikor a férfi nagymamájával és annak két barátnőjével Szirmabesenyőben tartózkodott. Az egyik asszony megkérte a gyermekkora óta jól ismert fiatalt, hogy segítsen átállítani az órát a mobiltelefonján, ám a férfi visszaélt a helyzettel – derült ki a Miskolci Törvényszék csütörtöki közleményéből.

A férfi telefon nyomkodása közben megtudta az idős nőtől a születési dátumát, mely adat birtokában az asszony netbank alkalmazásán keresztül nagyobb összeget utalt át egy ismerőse számlájára.

Ezt követően visszaadta a telefont a nőnek, aki csak az esti órákban, otthonában észlelte a tranzakciót. A kétségbeesett idős megpróbálta felhívni a férfit, illetve üzenetet is küldött neki, de nem sikerült kapcsolatba lépnie vele.

Másnap a reggeli órákban viszont megjelent a férfi a nő miskolci lakásán, ahová az beengedte, bízva abban, hogy az előző napon történtek miatt magyarázattal szolgál neki.

A fotó illusztráció: Tények Archív

A fiú ismét az asszony telefonját követelte, a nő azonban ennek nem engedett. A férfi ekkor egyik kezével fojtogatni kezdte nagymamája barátnőjét, másik kezével pedig a telefont próbálta kivenni az asszony nadrágjából.

A nő az egyre erősödő erőszaktól megijedt, és engedte, hogy a vádlott a készüléket megszerezze, majd távozzon vele a lakásból.

Ezután a férfi ismét tranzakciót kezdeményezett, majd letette a telefont a lakás ajtaja elé, becsengetett, és elszaladt.

A bíróság a napokban azonban zsarolás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a rafinált férfit.

Enyhítő körülményként értékelték a fiú megbánó magatartását, valamennyi bűntettének beismerését és a kár egy részének megtérítését. Ám súlyosító körülményként tekintettek a bűncselekmény folytatólagos elkövetésére és az asszonnyal való személyes kapcsolatának bűntetthez való felhasználására.

Az ítélet nem jogerős.

2023. április 27. 17:18
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Világsztárral töltötte az éjszakát Vajna Timi - fotó
Megint nevetségessé válhat Guardiola
Komoly döntésre szánta el magát a megözvegyült Leblanc Győző
A horvát kebelcsoda most a BL-döntőn sokkolja a rajongóit a fenekével - képek
Még van esély Diablo IV-es GeForce RTX 4080-at nyerni