
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ez egy alkoholista, ő meg kicsoda? – ment az adok kapok a Nagy Duettben Nagy Feróék kiesése után. A rockzenész még mindig úgy véli, hogy a zsűrizésre mint feladatra, ezúttal egyedül Hajós András felelt meg.
Nagy Feró nem hagyta szó nélkül azokat az utalásokat, amelyeket a Nagy Duettben kapott. Két hete, amikor kiesett a műsorból szó szerint le alkoholistázták. A műsorban Szabó Zsófi egy értékelés során célozgatott valakire, mondván, hogy "valakinek ez alapból jön", míg másoknak meg kellett dolgozniuk érte.
A műsorvezetők rögtön kérdezősködni kezdtek, majd a „az Anonim Alkoholisták Szövetsége föl tudna karolni néhány embert A Nagy Duettből” – mondat kiverte a biztosítékot a nemzet csótányánál. Feró nem hagyta ezt szó nélkül, és azóta is forrong a történtek miatt. Jelenleg beteg, de még mindig azon morfondírozik, hogy miért tették ezt vele? Azt viszont nem tagadja, hogy néha belehúzott az üvegbe.
Aki nem kortyolt bele, az nem normális. Nem közben kortyoltam bele. Ez nem igaz. Mert amikor az ember dolgozik, akkor nem lehet. Nem lehet piázni, mert ha elrontja, akkor utána magamat okolom, hogy persze, mert piáztam
– fejtette ki Nagy Feró a Tények Pluszban.
Azt viszont nem érti, hogy miért kapott annyi savazást a zsűritől. Olyan emberektől, akik a szakmai életben meg sem közelíthetik az ő teljesítményét, szerinte.
Nagy Feró mindig is a szókimondó, lázadó stílusáról volt ismert, és ez a Nagy Duettben is megmutatkozott. Később lehet csak dühből, de azt is bevallotta, hogy nem sok kedve volt ehhez az egészhez.
Az ilyen műsor az nem nekem való már. Mert? mert általában én mindig a zsűrivel vagyok elfoglalva. és ha egy zsűriben több celeb van, mint mesterember, akkor az engem zavar
– tette hozzá.
Feró szerint ő a maximumot nyújtotta. Ha kellett talicskába ült, máskor rúdtáncot járt. Őt csak a show érdekelte, amit szerinte szokása szerint hozott is.
Szabó Zsófival már az első pillanattól kezdve szinte kitapintható volt közöttük a feszültség.
Amikor ő először megszólalt rólunk, akkor az az érzésem volt, hogy ugye nem szeret engem. Azóta már beszéltünk telefonon, és azt mondta, hogy hülyeség, mert ő szeret engem, és tisztel engem, és tudja, hogy ki vagyok. Az ő apja is Kossuth díjas. Megbeszéltük. Én elnézést kértem tőle
– fűzte hozzá Feró.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát