
Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal
A Vrije Universiteit Amsterdam kutatói a vizsgálat során 22 egészségesnek vélt felnőtt ember vérmintáját elemezték, ám az eredmény még őket is megdöbbentette, ugyanis 17 mintában mikroműanyag részecskéket találtak. A minták fele PET-részecskéket – a vizespalackok készítéséhez általánosan használt műanyagot –, egynegyede pedig a zacskókhoz használt polietilén műanyagot tartalmazott. Továbbá kimutatták a polisztirol jelenlétét is, amely megtalálható a hungarocellben, tejfölösdobozokban és egyes kupakokban.
A 0,0007 miliméteres mikroműanyagokról már ismert, hogy károsítják az emberi sejteket. Ez a tanulmány csak a legújabb bizonyíték arra, hogy a környezetszennyezés nagyobb hatással lehet egészségünkre, mint azt korábban feltételezték.
Ez az első alkalom, hogy a kutatók meggyőző bizonyítékot találtak a mikroműanyagok jelenlétére az emberi vérben.

Fotó: Shutterstock
"Tanulmányunk az első bizonyítéka annak, hogy polimer részecskék vannak a vérünkben – ez áttörést jelentő eredmény" – mondta Dick Vethaak professzor, a holland Vrije Universiteit Amsterdam ökotoxikológusa a The Guardian-nek. Továbbá elmondta, hogy további kutatásokra van szükség, hogy pontosabb képet kapjanak a problémáról.
Az Environmental International folyóiratban közzétett eredmények szerint a talált mikroműanyagok mennyisége nagy eltéréseket mutatott a minták között, Vethaak szerint azonban a kutatás azt mutatta meg, hogy jogos az aggodalom.
"A nagy kérdés az, hogy mi történik a testünkben? Megmaradnak-e a részecskék a szervezetben vagy kiürülnek?" - ezekre a kérdésekre még keresik a választ mondta a kutató.
Egy külön tanulmány kimutatta, hogy a mikroműanyagok rátapadnak a vörösvértestek külső membránjára, és korlátozhatják azok oxigénszállítási képességét a szervezeten keresztül. Korábbi tanulmányok a terhes nők méhlepényében is találtak mikroműanyagot, ami akár a magzatra is átterjedhet.

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról