
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ripli Zsuzsinak nemrégiben kiszakadt a mellimplantátuma, így azonnal felkereste orvosát, Dr. Krasznai Zsoltot.
A színésznő és a plasztikai sebész a hétfő reggeli Mokkában mesélték el a beavatkozás részleteit.
Mivel Zsuzsi pilates oktatóként tevékenykedik, feltehetően az egyik mozdulatnál úgy húzta meg magát, hogy az implantátum tokja megszakadt, aminek következtében eldeformálódott a melle.
Megijedt, így azonnal felvette a kapcsolatot Zsolttal, aki egy vizsgálat során megállapította a problémát, majd ki is cserélte az implantokat.
A műtét komplikációmentesen zajlott, a kiszivárgott anyag teljes mértékben eltávolítható volt.
A helyére azonban egy nagyobb méret került be, ugyanis az évek alatt az előző már „kitágította” a mellett.
Zsuzsi kérése az volt, hogy ne legyen nagyon nagy, sőt, ha lehetett volna, az előzőnél is kisebbet kért volna.
Általában 10-15 év között javasolják a cégek a cserét, azonban, ha nincs panasz, akkor teljesen felesleges
- mondta Zsolt, majd hozzátette, hogy akik 9 éve már implantátummal élnek, azoknak évente egy ultrahangos, ellenőrző vizsgálatot javasol.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát