Műtét után nyilatkozott a megszúrt apa, elfogták a dorogi rémet

A késelést végignézte az áldozat családja, és felvétel is készült róla. A támadót elfogták.

Bekötött karral nyilatkozott a Tényeknek az a férfi, akit szombaton késeltek meg Dorogon. A brutális támadásról felvétel is készült, amin jól látszik, hogy az elkövető a késsel hadonászott, végül beleszúrta a családapa karjába.

A sokkoló jeleneteket a férfi várandós párja, valamint a nő másfél és 4 éves kislánya is végignézte. Az áldozatot kórházba szállították, de olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal meg kellett műteni. Saját felelősségére azonban az operáció után hazament a kórházból, hogy a családjával legyen.

Obszcén szavakat használt, háromszor leköpött előkapta a kést, három szúrásból egyszer eltalált és csontig felnyitott, össze lettem varrva, van két cső a kezemben, még megyek kontrollra

– árulta el.

A fotókon jól látszik, hogy a kés szinte csontig hatolt, a férfi ráadásul alig tudja mozgatni az ujjait.

Nehezen tudom mozgatni, attól függ. Ha pihentetem, akkor azért hajlik, a csuklóm az nehezen mozog a belső meg a külső varratok végett, meg benne van két cső. Hát így egész nap több mint 1 liter vérem elment igazából

– tette hozzá.

Információink szerint a késelő az a dorogi férfi volt, aki korábban tinilányokra támadt rá, fogdosta és meg akarta erőszakolni őket.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget is, akik azt írták, hogy a nyomozók kihallgatták a férfit és őrizetbe vették. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást vele szemben. A környékbeliek azonban továbbra is rettegnek a férfitől.

2024. május 13. 08:36
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family