
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Kowalsky meg a Vega frontembere kényszerszünetet tart, mert halaszthatatlan műtét várt rá. A bal szeméről szürkehályogot távolítottak el csütörtökön a szegedi klinikán – nyilatkozta a Haon portálnak.
A műtét előzménye az volt, hogy tavaly nyáron retinaleválás miatt operálták meg mindkét szemét. Az ilyen esetben 80 százalék esély van arra, hogy később szürkehályog képződik. Kowanál a prognózis igaznak bizonyult. A teljes felépülés várhatóan 6 hét lesz, így a pihenésé lesz a főszerep az év hátralévő részében.

Fotók: Facebook/KowalskymegaVega
Az énekes a történtek ellenére jól érzi magát.
Ki ki sikeres szemműtéten, illetve edzésen túl Szegeden…. Inkább lennék a Jimmy bőrében, viszont itt a Klinikákon annyira kedves, jókedélyű, aranyos szakemberekkel vagyok együtt, hogy inkább mégse! Minden orvos, asszisztens és nővérke egy igazi csoda itt. Köszönet Mindenért
– írta közösségi oldalán Kowa.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát